Főzőcskézés

Nagyon rá tudok csodálkozni, hogy vannak felnőtt emberek, akik nem tudnak főzni. Egyáltalán semmit. Soha meg sem próbáltak összeütni maguknak még egy tojásrántottát sem, mondjuk egy kényelmes vasárnap reggel…

Igaz ugyan, hogy én is későn tanultam meg sütni-főzni, miután férjhez mentem. Édesanyám kiválóan értette mindkettőt és fiatal lányként sokat lebzseltem mellette a konyhában. De ezeket az időket nem arra használtuk, hogy ellessem a ennek a tudománynak a csínját-bínját, inkább csak nagyokat beszélgettünk. Ha volt is néhány próbálkozásom, anyukám nagyon hamar elvette tőlem a kést, a fakanalat vagy a habverőt… “várj megmutatom, így kell” aztán már vissza sem adta.

Mikor magam is anya lettem - nem tudatosan, inkább ösztönösen - teljesen másként álltam a dologhoz. Óvodás gyerekeim már kevertek, kavartak mellettem, panírozták a húst. Nem érdekelt különösebben, hogy a nagy buzgolkodás közben kiszórják a lisztet, prézlit a földre, vagy más jelentéktelen baleset történik. Emlékszem, hogy egyik rokonom milyen elkerekedett, rosszalló szemmel figyelte ezt a pazarlást és koszolást. Ma már mindkét gyermekem remekül boldogul a konyhában, sokszor kész vacsora vár, csak a terített asztalhoz kell leülnöm. Szerintem jól csináltam, megérte