A név jel? Sors? Vagy akár végzet? A név valóban képes előrevetíteni,
meghatározni az ember sorsát, jövőjét? Bárhogy is van, a nevünk a
sajátunk, a lényünkhöz tartozik. Még ha nem is határozza meg előre
sorsunkat, vagy egyéniségünket, de az
kétségtelen, hogy szorosan összefonódik az életünkkel, elkísér bennünket
születésünktől a halálunkig. Nem cserélgethetjük kényünk-kedvünk
szerint, mint a ruhákat vagy akár hajunk színét. Megszeretjük, vagy
legalábbis elfogadjuk, hogy úgy hívnak ahogy. Ha mégis változik a
nevünk, az szinte bizonyosan életünk sorsfordulóját is jeleneti.
A sors és a jogszabályok fintora, hogy hirtelen kétszer egymás után meg
kell megváltoztatnom a nevem ahhoz, hogy második házasságomban azt a
nevet viselhessem, amit szeretnék. Sokkal jobban megviselt lelkileg a
dolog, mint gondoltam. Hirtelen mintha nemcsak nevemet, hanem
identitásomat is elvesztettem volna. Ki vagyok én tulajdonképpen, ha ma
így hívnak, egy hét múlva másként és két hónap múlva megint máshogyan?
"Nomen est omen". Mégis hiszem, hogy a név, melyet leendő férjemmel
viselni fogunk, nem végzetünk, hanem sorsunk, mely elől nem térhettünk
ki, és amely most már elkísér minket a sírig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése